helytörténet

Himesháza helytörténete

 

Himesháza már a X. században magyarok által lakott település volt, amit az István király által elrendelt templom megépítése igazol. Az írásos feljegyzésekben 1333-ban jelenik meg először, mint a pécsi püspök birtoka. A középkor során folyamatosan lakott település volt, a török időkben is számos esetben fizetett adót, de 1564 után a falunak nyoma vész a feljegyzésekben. Ekkortól minden valószínűség szerint elnéptelenedett. Bár időszakosan rácok lakhatták, de a falu újbóli betelepüléséig az első német telepesek 1722. évi érkezéséig kellett várni. A telepesek a pécsi püspökség kezdeményezésére a Fuldai uradalomból: Thalau, Klesberg, Diehlmähle, Schmalnau, Pfordt, Weidenau, Frammersbach és Obersinn falvakból jöttek erre a vidékre (Aubert Antal 1991: Himesháza lakói a múltban és a jelenben, Pécs).

 

A német családok betelepítésének legfőbb oka, hogy a török háborúk után megváltozott gazdasági és biztonsági helyzetben a vidék reflektáljon az egyre jelentősebb gabona iránti keresletre. A korábbi extenzív állattartásról egy intenzív háromnyomásos földművelésre tértek át. A betelepített német földműves parasztok számára a háromnyomásos gazdálkodásnak megfelelően alakították ki a falvak határait, így létrejöttek az úgynevezett út menti falvak és a birtokszerkezetben máig fellelhető dűlőkiosztások.

 

A németek számos újítást hoztak a földművelés területén, legfontosabb a Magyarországon ismert, de alig alkalmazott háromnyomásos gazdálkodás és ugar nélküli vetésforgós gazdálkodás gyakorlata, a nehéz vaseke, a talaj trágyázása, a jószágok istállóban való tartása, új kultúrnövények meghonosítása a vidéken (kapásnövények, takarmányrépa, káposzta, burgonya). Többségük jelentős alaptőkével rendelkezett (150-200 Forint), amit még kiegészített a gyakori óhazából származó örökség. A telepesek ötévi adókedvezményt, szabad költözködési jogot, házhelyet és birtokot kaptak. Legnagyobb előnyük mégis gondolkodásukban rejlett, a Magyarországon honos önellátó gazdálkodással szemben ők árutermelésre, tudatos tőkefelhalmozásra, földvásárlásra törekedtek és megvoltak az ehhez szükséges szellemi és anyagi erőforrásaik. A németek speciális öröklési joga szerint a gazdaságot a legidősebb fiú örökölte, a fiatalabb testvérek kifizetett örökségükkel a szomszédos településen igyekeztek saját gazdaságot kialakítani, vagy a városokban tanulmányaik révén társadalmilag felemelkedtek.

 

Himesháza fejlődését is ezek a folyamatok jellemezték, így vált a település a 19. századra egy virágzó mezőgazdasági faluvá, amely fejlett, elsősorban önellátásra termelő háziiparral és kiterjedt térségi kapcsolatrendszerrel rendelkezett. A kialakuló szolidáris faluközösségek vállalták az idősek, betegek és árvák ellátásának megszervezését, templomot és iskolát is emeltek (Gerhard Seewann 2010: Hordozókendők és női sorsok, Hordozókendő a baranyai németek viseletében/A magyarországi „svábok” Történelmi vázlat a 18.szádtól a 20. századig, Budapest).

 

Himesháza lakosságát a betelepült németek adták egészen a második világháború végéig, ekkor a német lakosság egy részét kitelepítették, a helyükre bukovinai székelyeket és csallóközi magyarokat telepítettek be. A faluközösség megbomlott, társadalmi feszültségek jelentkeztek, a családok anyagi, erkölcsi károkat szenvedtek, az embereknek testi és lelki sérüléseket okozott a háború, munkaszolgálat, kitelepítés. A téeszesítéssel és az államosítással új gazdasági és társadalmi helyzet állt elő a településen. A korábbi kisparaszti és középparaszti réteg nem tudta folytatni hagyományos életvitelét, a férfiak a közeli bányákban, a nők a nagyvárosok ipari üzemeiben kényszerültek munkát vállalni. Az évszázados közösség azonban kiállta a legnehezebb idők próbáját is, a munkamorál, a szívós paraszti kitartás lassan, de biztosan meghozta eredményét, a németek visszavásárolták házaikat és megteremtették életfeltételeiket. A politikai ideológiák által megtépázott hagyományos népek közötti tolerancia és elfogadás idővel felülkerekedett, a betelepülők alkalmazkodtak a közösség értékrendjéhez, beépítve a magukkal hozott örökségüket. A három nép hagyományai és kultúrája egymás mellett jelentős kölcsönhatásban élt tovább, sajátos és színes kulturális örökséget őrizve.

 

Himesháza a rendszerváltozást követően újabb kihívások elé nézett, a fiatalok elvándorlása, a városi munkahelyek megszűnése, a mezőgazdaság termékeinek értékesítési problémái okoztak gondokat. A magángazdálkodók megerősödése, a helyi szolgáltatások kialakítása, az oktatás és kulturális értékmentés megteremtették a falu fennmaradásának alapjait. Egy erős, a történelem viharaiban megedződött közösség él Himesházán, amely ezután is saját kezében igyekszik tartani jövőjét.