Takács, textiles foglalkozások a himesházi tájházban
Témavezető szakember: Báling Lászlóné textilszövő
Báling Lászlóné Aranka népi iparművész kézműves. Nagypallban él, itt dolgozik, alkot. Népi játék, és kismesterségek oktatója, kézi szövő, csuhé, szalma, gyékény tárgykészítő szakmunkás, hímes tojás festő népi iparművész. Nagypallban a Régi Mesterségeket Felelevenítő Közhasznú Egyesület titkára. Sok éves szakmai tapasztalattal és elismerésekkel rendelkezik. 2000-óta foglalkozik a szövés elméleti gyakorlati oktatásával. A szövés szeretetét otthonról, a családból „hozta”, az idős mestereket a mai napig felkeresi, a hagyományos motívumokat kutatja, tudását továbbadja. Többek között a Néprajzi Múzeum Budapest Kézműves szekció, a Magyar Kézműves Szövetség tagja és Muharay Elemér Népművészeti Szövetség kézművese. Saját kézműves termékeit neves kézműves vásárokon értékesíti. Budapesten a Vörösmarty téren a Karácsonyi, és a Tavaszi Fesztiválon, a Mesterségek Ünnepén. 2012. december Nemzeti Geográfia kiadó megjelentette Értékmentő sorozatának első számát, melyet Tánczos Erzsébet írt, és szerkesztett – „Mesterünk Báling Lászlóné, Aranka” címmel.
Segítő pedagógus: Heller Anna múzeumpedagógus, német nemzetiségi tanító
Himesházán a takács szakma és textiles hagyományok megőrzését a német nemzetiségi tájház vezetője Heller Anna tűzte ki céljául. 1998 óta tart múzeumpedagógiai foglalkozásokat, számos alkalommal igyekezett megosztani tapasztalatait pedagógusokkal, tájházak működtetőivel. A Tájház Szövetség rendezvényein a német népismereti tananyag feldolgozásával, a „projekt” módszerek bemutatásával igyekezett megosztani tapasztalatait.
Egy adott téma feldolgozása a kiállítás, tárgyi anyag megismerésével indul. A tárlatvezetés, elméleti felkészítés után feladatlapok segítségével lehet feldolgozni a témát. A foglalkozás mindig „workshop”-pal zárul, az elkészített tárgyakat minden esetben hazavihetik a résztvevők. A maradandó élmény biztosítása érdekében szükséges a látás-hallás-tapintás hármas egységének érvényesülése.
Takácsmesterség és textiles hagyományok Himesházán
A 18. században betelepült német lakosság magával hozta a paraszti gazdálkodás és a kézműves mesterségek tudását. Himesházán mindig volt 2-3 takács, ezt a mesterséget férfiak űzték. Akinek vászonra volt szüksége, kendert vetett, a kendert feldolgozása után (szárítás, áztatás, mosás, törés, fésülés) az asszonyok rokkán fonallá fonták. A kész fonalból a helyi takácsok szőttek, lepedőt, zsáknak való anyagot. Len és kender keverékéből finomabb vásznat szőttek (törölközőt, kötényt). A mesterek kreativitását tükrözik a hordozókendők, melyek pamut és gyapjúfonal keverékéből készültek. Itt már tervezés előzte meg a szövés folyamatát.
A paraszti családokban a fonás, kötés, szövés, hímzés alapvető tevékenység volt a hosszú téli estéken. Katalin napja után (November 25.) a „Spinstube”-ben (fonó) kenderből fonalat fontak, gyapjúból „Patschkert” (papucsot) és zoknit kötöttek. A lányok 6. elemi után elkészítették kelengyéjüket (Stafirung). A mintakendő (Musterlappe) segítségével monogrammokat hímeztek a ruhadarabokra (keresztszemes hímzés). Feliratos textíliákat is hímeztek, ilyenek voltak a „Virtstopftuch”, „Überhandtuch”, „Wandschützer”. A gyermekek eközben a hulladék fonalból cérnababát készítettek és azzal játszottak. A mindennapi használati tárgyak (zsák, madzag, szalmazsák, törölköző, konyharuha), de a tisztaszoba díszítésére használt dísztárgyak (rongyszőnyegek, dísztörölközők), valamint a hétköznapi és ünnepi ruhadarabokat is a lányok és az asszonyok készítették el.
Napjainkban már nem használják régi funkciójában a szőtt tárgyakat, de a hagyományos technikák alkalmazásával lehetséges használati és dísztárgyak létrehozása ma is. Ilyen lehet a tarisznya, mobiltartó, lábtörlő, tányéralátét stb.
